Minek gyűjtsük az esővizet, ha alig esik?

Az esővízgyűjtésről és a vízmegtartásról szóló bejegyzéseinkre sok kérdés és kétkedő hozzászólás érkezett. Hogyan gyűjtsünk esővizet, ha egyre ritkábban esik? A kérdés jogos, ezért annak megválaszolására felkértük dr. Goda Zoltánt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának Vízellátási és Csatornázási Tanszékén dolgozó adjunktusát. A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága éppen az, ami elsőre ellentmondásosnak tűnik: az esővízgyűjtés nem annak ellenére fontos, hogy egyre hosszabbak a száraz időszakok, hanem éppen ezért.

„Milyen esővizet gyűjtsünk, amikor nem is esik?” „Hiába a tartály, ha üres.” „Előbb legyen eső, aztán beszéljünk a hasznosításáról!” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkoztunk a bejegyzéseink alatt, illetve a partnereinkkel folytatott beszélgetésekben. Megértjük a kételyeket. Aki hetek óta nem látott kiadós esőt, joggal kérdezheti: van-e értelme esővízgyűjtő rendszerekben gondolkodni, amikor éppen a csapadék hiányzik?

Ezért fordultunk egy olyan szakemberhez, aki a magyar vízgazdálkodás egészét ismeri, és segíthet megérteni, mi történik valójában a vízkészleteinkkel: Dr. Goda Zoltánnal a csapadékviszonyok változásáról, a vízhiány okairól, a vízmegtartás lehetőségeiről és a háztartások szerepéről is beszélgettünk. A HYDROKING részéről Dienes György és Dienes Gábor a gyakorlati vízgépészeti szempontokat emelték be a közös gondolkodásba.

Ha alig esik, miért érdemes mégis gyűjteni?

Goda Zoltán szerint a vízhiány megértéséhez nem elegendő az éves csapadékmennyiséget vizsgálni. Legalább ilyen fontos, mikor és milyen intenzitással érkezik az eső.

Magyarországon egyre nagyobb gondot okoznak a hosszabb száraz időszakok, amelyeket rövid, intenzív esőzések szakíthatnak meg. Ilyenkor jelentős vízmennyiség érkezik egyszerre, amely a burkolt vagy kiszáradt felszínekről gyorsan elfolyhat, mielőtt a talaj és a növényzet hasznosíthatná.

A Homokhátság vízhiánya régóta ismert probléma, de a változás más térségeket is érint, az egyetemi oktató ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy néhány különösen száraz év alapján nem lehet új éghajlati átlagot meghatározni. A hosszabb távú változásokra viszont már most alkalmazkodással kell válaszolnunk.

A kutató szerint Magyarország vízgazdálkodása sok szempontból olyan, mint egy lyukas vödör: miközben újabb vízforrásokat keresünk, a rendelkezésünkre álló víz egy részét továbbra is gyorsan elvezetjük.

A válasz tehát nem az, hogy az esővízgyűjtés felesleges, mert kevesebbet esik. Éppen ellenkezőleg: amikor végre megérkezik a csapadék, akkor minél többet kellene belőle helyben megtartanunk!

A csapadékosabb időszakokban összegyűjtött víz ugyanis később is hasznosítható, csökkentve a vezetékes ivóvíz felhasználását.

Miért vezetjük el azt a vizet, amire szükségünk lenne?

A bajai adjunktus szerint a magyar vízgazdálkodás történetét az elmúlt száz-százötven évben elsősorban a vízelvezetés határozta meg. Az árvízvédelem, a belvízrendezés és a mezőgazdasági területek művelhetővé tétele érdekében csatornákat, árkokat és vízelvezető rendszereket építettünk.

Ezeknek megvolt a történelmi indokoltságuk. Ma azonban a víz visszatartása legalább ilyen fontos feladat. A kutató egy egyszerű példát is említett: egy rossz állapotú zsilip kijavításával bizonyos helyeken lassítható lenne a víz elfolyása. Már néhány napnyi visszatartás is növelheti a beszivárgás lehetőségét.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenütt vissza kell duzzasztani a vizet. Az árvízi és belvízi kockázatokat, a mezőgazdasági és ökológiai szempontokat össze kell hangolni.

A lényeg, hogy az elvezetés ne legyen automatikusan az egyetlen válasz.

A vízhiány ráadásul nem csupán mezőgazdasági vagy természetvédelmi probléma. Goda Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy az ivóvízellátás, az ipar és az energiatermelés egyaránt megbízható vízforrásokra támaszkodik. A folyók alacsony vízállása, a talaj kiszáradása és a felszín alatti készletek változása ezért összefüggő gazdasági és társadalmi kérdés.

Mit jelent a vízmegtartás a városokban és az otthonunkban?

A településeken a hagyományos csapadékvíz-elvezetés célja, hogy az eső minél gyorsabban eltűnjön az utcákról. A szakember szerint ezzel szemben egyre nagyobb szerepe lehet az úgynevezett szivacsvárosoknak, amelyek a csapadék befogadására, tárolására és fokozatos hasznosítására épülnek.

Esőkertek, vízáteresztő felületek, ideiglenes tározók és korszerű csapadékvíz-hálózatok segíthetik, hogy a víz ne egyszerre terhelje a csatornákat, hanem hosszabb idő alatt hasznosuljon. A kutató olyan rendszerekről is beszélt, amelyek érzékelőkkel és automatikusan vezérelt szerelvényekkel szabályozzák a víz elosztását.

Hasonló elvet követhetünk egy családi háznál vagy ipari telephelyen is, csak kisebb léptékben.

A HYDROKING szakemberei szerint három különböző, de egymást kiegészítő feladatot kell összehangolni:

• Esővízgyűjtés: a tetőkről érkező csapadék tárolása későbbi felhasználásra.
• Esővíz-hasznosítás: a tárolt víz felhasználása például öntözésre vagy megfelelő rendszerrel WC-öblítésre, mosásra, takarításra.
• Szikkasztás: a fel nem használt csapadék helyben történő, ellenőrzött talajba juttatása, ahol ez biztonságosan lehetséges.

A jó megoldás nem feltétlenül egyetlen berendezés, hanem ezek összehangolt működése.

Mire használható az esővíz, és mekkora tartályra van szükség?

A legtöbben a kerti locsolásra gondolnak, de Dienes György és Dienes Gábor arra is felhívták a figyelmet, hogy megfelelő gépészeti kialakítással az esővíz a házon belül is használható. Ez azért fontos, mert nem minden feladathoz szükséges ivóvízminőségű víz.

A házon belüli hasznosítás azonban külön vezetékhálózatot, szűrést, szivattyúzást, biztonságos vízpótlást és karbantartást igényel. Az esővízhálózat nem kerülhet közvetlen, ellenőrizetlen kapcsolatba az ivóvízhálózattal.

A tartály méretét sem érdemes találomra kiválasztani. Számít a tetőfelület, a várható csapadék, a felhasználás célja és annak időbeli eloszlása.

Egy egyszerű példa: ha 100 négyzetméteres tetőre 20 milliméter eső hullik, az elméletileg 2000 liter, vagyis két köbméter víz. A ténylegesen összegyűjthető mennyiség ennél kisebb lehet a veszteségek miatt. Ez jól mutatja, hogy egy intenzívebb esőzés során számottevő víz érkezhet, de azt nem, hogy ez milyen gyakran ismétlődik meg.

A túl kicsi tartály hamar megtelik, a túl nagy pedig feleslegesen növelheti a beruházás költségét. A helyes méretezéshez a gyűjthető vízmennyiséget és a tényleges vízigényt együtt kell vizsgálni.

Erről részletesen írtunk az esővíztartály méretezéséről szóló cikkünkben.

Mi történjen a vízzel, ha a tartály megtelt?

A tároló kapacitását meghaladó csapadékot megfelelő körülmények között helyben is el lehet szikkasztani. Ez azonban nem minden telken lehetséges ugyanúgy. A talaj vízáteresztő képessége, a talajvízszint, az épületek közelsége és a víz minősége egyaránt befolyásolja a tervezést.

Goda Zoltán hangsúlyozta, hogy nem minden csapadékvíz egyforma. A tetőről lefolyó víz és egy forgalmas út vagy parkoló csapadékvize eltérő szennyeződéseket tartalmazhat. Utóbbiba olajmaradványok, kopástermékek, mikroműanyagok és útszóró só is kerülhetnek.

A szikkasztásnál ezért nemcsak a vízmennyiséget, hanem az esetleges előkezelés szükségességét is vizsgálni kell. A HYDROKING gyakorlati megközelítésében az esővízgyűjtést, a hasznosítást és a felesleges víz elhelyezését már a tervezés során érdemes egységes rendszerként kezelni.

A felszín alatt is megtarthatjuk a vizet?

A háztartási szikkasztás gondolatához nagyobb léptékben kapcsolódik az irányított felszín alatti vízpótlás, nemzetközi nevén managed aquifer recharge (MAR).

Goda Zoltán a beszélgetésben Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus munkásságára is utalt. A technológia lényege, hogy megfelelő minőségű vizet ellenőrzött körülmények között juttatnak a felszín alatti vízadó rétegekbe, például beszivárogtató medencék segítségével.

A talajon és a földtani rétegeken áthaladó víz bizonyos körülmények között természetes tisztulási folyamatokon is keresztülmehet. Az adjunktus ezt a parti szűrésű vízbázisok működéséhez hasonlította, amelyek Budapest ivóvízellátásában is fontos szerepet játszanak.

A két technológia nem azonos, és a felszín alatti vízpótlás sem jelent automatikusan ivóvízminőséget. Megfelelő előkezelésre, hidrogeológiai tervezésre és folyamatos ellenőrzésre van szükség. A módszer külföldön már működő gyakorlat, és Magyarországon is ismertek a talajvízdúsítás különböző megoldásai.

Miért nem hasznosítjuk újra a már megtisztított vizet?

A hagyományos rendszerben a vizet kitermeljük, felhasználjuk, megtisztítjuk, majd visszavezetjük egy folyóba vagy más befogadóba. A vízminőség védelme szempontjából ez alapvető, de nem feltétlenül segíti a víz helyben tartását. Megfelelő kiegészítő tisztítással és szabályozott felhasználással a tisztított szennyvíz bizonyos esetekben mezőgazdasági célokra vagy felszín alatti vízpótlásra is hasznosítható lehet.

Ehhez természetesen jogi, műszaki, vízminőségi és gazdasági feltételeket kell teljesíteni. A kérdés mégis fontos: miért engedjük el automatikusan azt a vizet, amelynek megtisztítására már jelentős energiát és pénzt fordítottunk? – dogalmazott Goda Zoltán.

Nemcsak az esővízzel gazdálkodunk rosszul

A vízhiány egyik kevésbé látványos oka a vezetékes ivóvízhálózat állapota.

Dr. Goda Zoltán szerint a magyar víziközmű-rendszer elöregedése hosszú távon az egyik legsúlyosabb probléma. Becslése alapján az országos hálózati vízveszteség nagyságrendileg 25 százalékos lehet. Ez azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű, már kitermelt és kezelt ivóvíz nem jut el a fogyasztókhoz, miközben az előállítás és a szállítás költségei már felmerültek.

A hálózati veszteségek csökkentése a víziközmű-szakma számára is kiemelt kérdés. Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója például az október 8-i, „Vízkrízis vagy vízforradalom?” című szakmai konferencián a vízellátó infrastruktúra korlátaira és a hosszú távon fenntartható vízellátás kihívásaira is felhívta a figyelmet. A probléma tehát nem egyetlen szakember megállapítása: a vízhálózatok állapota és korszerűsítése az egész ágazatot érintő feladat.

A hálózat felújítása hatalmas beruházást, szakemberkapacitást és hosszú távú tervezést igényel. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa arra is rámutatott, hogy az alacsonyan tartott lakossági vízdíjak és a fenntartás valós költségei között feszültség van. Nem drasztikus, azonnali áremelést sürgetett, hanem fokozatos, társadalmilag kezelhető változás szükségességéről beszélt.

A vízhiány kezeléséhez ugyanakkor nemcsak a víz megtartása, hanem a vízigény csökkentése is hozzátartozik.

A kutató egy bajai példát említett: egy utcában az elpusztult vadgesztenyefákat ugyanazzal a fafajjal pótolták, miközben a megmaradt fákon is látszottak a kedvezőtlen körülmények jelei. Szerinte a városi növényzetet már a következő húsz-harminc év várható éghajlatához kellene igazítani.

A megfelelő növényválasztás csökkentheti az öntözési igényt, miközben segít megőrizni a városok zöldfelületeit.

Megéri esővízgyűjtő rendszerbe beruházni?

A válasz attól függ, mire szeretnénk használni a vizet, és milyen rendszerre van szükség.

Egy egyszerű kerti tartály viszonylag kis beruházás. Egy föld alatti tárolóval, szivattyúval, automatizálással és házon belüli felhasználással működő rendszer már jelentősebb költséget jelenthet.

A megtérülést nemcsak a vízdíj határozza meg. A vízellátás biztonsága, a kert növényzetének megóvása és a helyi vízmegtartás környezeti előnyei is értéket képviselnek.

Goda Zoltán ezért a háztartási vízmegtartást ösztönző önkormányzati és országos támogatások lehetőségét is felvetette. Ezek segíthetnék az egyszerű gyűjtők és a nagyobb rendszerek elterjedését, megfelelő műszaki követelmények mellett.

A biztonság ugyanis itt sem mellékes: egy rosszul kialakított, nyitott tartály például szúnyogtenyésző hellyé válhat.

A HYDROKING szakemberei szerint ezért mindig az adott ingatlan adottságaiból, a vízigényből és a rendelkezésre álló költségkeretből kell kiindulni. Nem feltétlenül a legnagyobb rendszer a legjobb, hanem az, amely valóban használható és üzembiztos.

Nincs egyetlen megoldás – de elkezdeni most kell

Goda Zoltán a beszélgetés során arra figyelmeztetett, hogy nincs egyetlen, gyors és olcsó megoldás Magyarország vízhiányának kezelésére.

A kutató szerint a csatornák működésének átalakítása, a táji vízvisszatartás, a szivacsvárosok, a felszín alatti vízpótlás, a tisztított szennyvíz újrafelhasználása, a víziközmű-hálózat korszerűsítése és a háztartási esővízgyűjtés egyaránt része lehet a megoldásnak.

Ehhez hosszú távú, a jelenlegi helyzetre épülő klímastratégia, szakmai együttműködés és társadalmi támogatás szükséges.

Dienes György és Dienes Gábor is azt hangsúlyozták, hogy a különböző megoldásokat nem egymással versengő alternatívaként kell kezelni. A műszaki, gazdasági és környezeti szempontokat együtt kell mérlegelni.

És mit jelent ez annak, aki csak azt szeretné tudni, érdemes-e esővizet gyűjtenie?

Azt, hogy igen, érdemes megvizsgálnia a lehetőségeit. Nem azért, mert egy tartály megszünteti az aszályt, hanem mert a rendelkezésre álló víz tudatosabb hasznosítása egyre fontosabb.

A lehulló csapadékot nem mindig tudjuk akkor felhasználni, amikor megérkezik. De ha megfelelően összegyűjtjük, tároljuk és hasznosítjuk, kevesebbet veszítünk el belőle.

Gyakran ismételt kérdések (GYIK)